Az összetett országos bajnokság volt a soron következő verseny az elmúlt hétvégén a BOK csarnokban. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is rendeztek nyílt versenyt valamennyi korosztály számára.     Az U18-as férfiak hatpróba versenyében Molnár Ádám nagyszerű formát mutatott. Valamennyi számban egyéni csúcsot ért el. A kivételes teljesítmény bajnoki ezüstöt jelentett neki, azok után, hogy szabadtéren – még az U16-osok között – is a dobogó második fokára állhatott.     A nyílt verseny legnagyobb teljesítménye Auer Péter nevéhez fűződött. Az U18-asok 60m gátas előfutamában már kiváló időt repesztett, de a döntőben erre még egy lapáttal rátett. Az óra 7,77 másodpercen állapodott meg, ami új korosztályos csúcs.        A nyílt verseny további indulói is alaposan kitettek magukért. A felnőttek között Rapai fanni győzött 200m-en, az U20-asok mezőnyében 60m gáton Takács gergő bizonyult a leggyorsabbnak. Az U16-os lányok súlylökő versenyében Keserű Mirabella ... 

A fedettpályás U16-os OB keretein belül számos nyílt versenyszámot is rendeztek, ahol a fiatalabb és idősebb korosztály versenyzői is lehetőséget kaptak, hogy versenyrutint szerezzenek, vagy felmérjék, hol is állnak néhány héttel a saját bajnokságuk előtt.  A felnőttek között a súlylökésben I. és II. helyet kisajátító Kovács László és Detrik Balázs, a nők 400m-es versenyében harmadik Rapai Fanni térhetett haza úgy, hogy a képzeletbeli dobogóra állhatott.   Az U20-asok számára rendezett versenyszámok közül Kovács Kristóf győzött súlylökésben, az U18-osok mezőnyében Auer Péter 60m gáton ért elsőként a célbe, Papp Zsófia pedig a harmadik helyet szerezte meg ugyancsak 60m gáton, csak éppen a hölgyek mezőnyében.  A legfiatalabbak (U14) között is számos jó teljesítményt találhatunk.  Kiss-Török Baján 300m-en győzött, ami mellé még egy második helyet is begyűjtött súlylökésben. Marton Zsófi súlylökésben nem talált legyőzőre, Papp Gergő pedig 300m-en futott be a második ... 

A 2022-es évtől az U16-os a legfiatalabb korosztály, akik számára egyéni országos bajnokágot írnak ki. Ennek a korosztálynak a fedettpályás bajnoksága zajlott február 4-5-én a BOK csarnokban. Mivel ugyanebben az időben ... 

Javában dübörögnek a felkészülési versenyek. Az elmúlt hétvégére ebből kettő is jutott: szombaton Nyíregyháza fedettpályás versenyén, vasárnap Budapest régió fedettpályás bajnokságán tesztelhették az atléták, hová is ... 

Ezúttal is Békéscsabán, a Pósteleki Parkerdőben került megrendezésre a Mezei Futó Magyar Liga 1. fordulója. A kirándulásnak is beillő utazást nyolcan tették meg, hogy megkezdjék a versenysorozatot. Szakosztályunkból a ... 

A szezon utolsó előtti pályabajnokságát rendezték október első hétvégéjén Székesfehérváron. Az U18-as és az U16-os korosztályok a gátfutó és ügyességi csapatbajnoki címekért küzdöttek meg az atléták. Talán éppen azért ... 

Idén először rendezték meg úgy Magyarország Csapatbajnokságának döntőjét, hogy minden szakosztály csak a saját erejére támaszkodhatott. Erőiket nem egyesíthették. A sikeres elődöntőbeli szereplés (4. hely) után az első ... 

Utazásunk nem tart ugyan 80 napig, mint Jules Verne regényhősének, Phileas Foggnak, de izgalmakat bőven szolgáltattak az elmúlt néhány hétben lezajlott világversenyek. Indulóink gőzhajón ugyan nem, de repülőn és vonaton ... 

Még éppan csak magunkhoz tértünk Takács Gergő U18-as Európa-bajnokságon, 400m-es gátfutásban szerzett bronzérmét követően, újabb nagyszerű hírekel és eredményekkel örvendeztettek meg minket atlétáink az U23-as és U20-as ... 

Az elmúlt péntek-szombaton , amint arról beszámoltunk, az U16-os és U14-es korosztály területi bajnoksága zajlott. Ugyanakkor szombaton, a Honvéd kupára került sor Székesfehérváron, vasárnap pedig, ugyancsak az Ikarus ... 

Ha nemzetközi verseny az Ikaruszon, akkor Budapest Open. Ha Budapest Open, akkor izgalmas, színvonalas versenyek. Az elmúlt évek eredményei legalábbis ezt mutatták. Különbözött e ebben a 2022-es év? Nem. A legkevésbé ... 

Az Ikarus BSE vezetősége, illetve az egyesület Atlétika Szakosztályának vezetése 2022. június 1-től Amler Zoltánt bízta meg a szakosztályvezetői feladatok ellátásával. A posztot korábban betöltő Csúr Attilának köszöni ...