Érmekkel zártuk a fedettpályás szezont

Nyomtatás

Az elmúlt hétvégén az utolsó állomásához érkezett a fedettpályás szezon. Zárásként az U16-os és az U14-es korosztály összetett bajnokságainak egyéni és egyben csapatküzdelmeit láthattuk a BOK csarnokban. Alaposan megnőtt az indulási létszám, mióta ezen a versenyen is, – hasonlóan a szabadtérihez – rendeznek csapatversenyt. A több induló és a számolgatás kifejezetten jó hatással volt a hangulatra és az izaglmakra. Csapatverseny lévén az atléták egy kicsit egymásért is küzdöttek.

Így tettek az A-Plast Ikarus versenyzői is, ami ezúttal két bronzéremben csúcsosodott ki. Az U16-os korosztályban a Kiss-Török Baján, Papp Gergő, Berecz Balázs, Ravasz Gergely összeállítású csapat kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva árdemelte ki a harmadik helyet, míg az U14-es lányok mezőnyében Fadgyas Luca, Kutrovits Diána, Rauschenberger Nóra összesített teljesítményével állhattak fel a dobogóra.

Csapateredmények:

U16

III. Kiss-Török Baján, Papp Gergő, Berecz Balázs, Ravasz Gergely – ötpróba csapatbajnokság – 7288p

(edzők: Ifj. Tomhauser István, Kőrös András)

VI. Veress Dóra, Szabó Karina, Futár Alíz – ötpróba csapatbajnokság – 7890p

 

U14

III. Fadgyas Luca, Kutrovits Diána, Rauschenberger Nóra – négypróba csapatbajnoság – 6330p

(edzők: Vékony Judit, Amler Zoltán, Debreczeni Antal, Horváth Dóra)

V. Bárány Ármin, Futár Alex, Sallai Antal – négypróba csapatbajnokság – 4979p

X. Borbély Blanka, Szekér Dália, Máté Annamária – négypróba csapatbajnokság – 5651p

Fogel Leona, Nagy Gabriella, Veress Réka – négypróba csapatbajnokság – 4546p

Danyi Zsófia, Nemoda Janka, Gerencsér Réka – négypróba csapatbajnokság – 3721p

 

Egyéni eredmények

Fiú U14 Négypróba U14A

Bárány Ármin 1577p (60m gát – 10,58;  ötösugrás helyből – 11,86; magasugrás – 1,29; 200m – 29,29)

Laczay Levente 1488p (60m gát – 11,25; ötösugrós helyből – 10,83; magasugrás – 1,29; 200m – 29,95)

Fiú U14 Négypróba U14B

Futár Alex 1662p (60m gát – 11,25; ötösugrás helyből – 11,33; 200m – 29,96; 800m – 2:30,60)

Nagy Botond 1172p (60m gát – 12,37; ötösugrás helyből – 10,86; 200m – 30,85; 800m – 2:56,64)

 

Fiú U14 Négypróba U14C

IX. Sallai Antal – 1740p (30m – 5,32; ötösugrés helyből – 10,86; súlylökés – 8,74; tömöttlebda vetés – 8,07)  

Joób Noel – 1409p (30m – 5,21; ötösugrás helyből – 10,31; súlylökés – 5,05; tömöttlebda vetés – 6,37) 

Agócs Gergő – 1331p (30m – 5,92; ötösugrás helyből – 8,74; súlylökés – 5,85; tömöttlebda vetés – 7,04) 

Theierkauf Gyula – 1323p (30m – 5,76; ötösugrás helyből – 8,68; súlylökés – 6,11; tömöttlebda vetés – 6,14) 

Szabó Dávid – 1170p (30m – 5,96; ötösugrás helyből – 9,30; súlylökés – 5,08; tömöttlebda vetés – 4,77) 

 

Leány U14 Négypróba U14A

IV. Fadgyas Luca – 2341p (60m gát – 9,81;  ötösugrás helyből – 11,60; magasugrás – 1,35; 200m – 28,02)

Borbély Blanka – 1854p (60m gát – 10,57;  ötösugrás helyből – 10,46; magasugrás – 1,26; 200m – 29,66)

Fogel Leona – 1515p (60m gát – 11,95;  ötösugrás helyből – 10,50; magasugrás – 1,32; 200m – 32,51)

Danyi Zsófia – 1435p (60m gát – 11,76;  ötösugrás helyből – 10,07; magasugrás – 1,20; 200m – 31,74)

 

Leány U14 Négypróba U14B

Kutrovits Diána 2197p (60m gát – 10,99; ötösugrás helyből – 11,57; 200m – 28,76; 800m – 2:38,80)

Szekér Dália 2129p (60m gát – 10,87; ötösugrás helyből – 11,04; 200m – 29,15; 800m – 2:37,83)

Nagy Gabriella 1403p (60m gát – 12,54; ötösugrás helyből – 10,53; 200m – 32,19; 800m – 2:58,93)

Nemoda Janka 852p (60m gát – 13,86; ötösugrás helyből – 9,40; 200m – 32,00; 800m – 3:48,91)

 

Leány U14 Négypróba U14C

Rauschenberger Nóra – 1792p (30m – 5,53; ötösugrés helyből – 10,05; súlylökés – 7,48; tömöttlabda vetés – 10,38) 

Máté Annamária 1668p (30m – 5,24; ötösugrés helyből – 10,73; súlylökés – 6,47; tömöttlabda vetés – 7,97) 

Veress Réka 1628p (30m – 5,16; ötösugrés helyből – 10,40; súlylökés – 6,26; tömöttlabda vetés – 7,85) 

Gerencsér Réka 1434p (30m – 5,35; ötösugrés helyből – 10,24; súlylökés – 5,43; tömöttlabda vetés – 6,29)

 

Fiú U16 ötpróba

X. Kiss-Török Baján 2546p (60m gát – 9,31; távolugrás – 5,77; súlylökés – 8,61; magasugrás – 1,44; 1000m – 3:08,63) 

Papp Gergő 2413p (60m gát – 9,66; Papp Gergő – 5,27; súlylökés – 8,16; magasugrás – 1,62; 1000m – 3:16,16)

Berecz Balázs 2329p (60m gát – 9,20; távolugrás – 5,08; súlylökés – 8,00; magasugrás – 1,38; 1000m – 3:11,07) 

Ravasz Gergely 2319p (60m gát – 9,64; távolugrás – 4,82; súlylökés – 8,37; magasugrás – 1,65; 1000m – 3:21,65)

Fekete Kornél 2074p (60m gát – 10,27; távolugrás – 4,40; súlylökés – 7,71; magasugrás – 1,41; 1000m – 3:02,84)

Kovács Kolos 1986p (60m gát – 10,24; távolugrás – 4,53; súlylökés – 7,68; magasugrás – 1,47; 1000m – 3:20,15)    

 

Leány U16 ötpróba

Veress Dóra 2769p (60m gát – 10,28; távolugrás – 4,27; súlylökés – 5,33; magasugrás – 1,39; 600m – 1:46,28) 

Szabó Karina 2604p (60m gát – 10,43; távolugrás – 4,40; súlylökés – 7,82; magasugrás – 1,18; 600m – 1:55,89)  

Futár Alíz 2517p (60m gát – 11,41; távolugrás – 4,08; súlylökés – 7,27; magasugrás – 1,27; 600m – 1:47,57)