Szuper KÖAP-versenyen szerepeltek a gyerekek!

Nyomtatás

 

A Magyar Atlétikai Szövetség Kölyökből Atléta Programját szakosztályunk mindig prioritással kezeli, így nem véletlen, hogy a háziversenyeit is igyekszik rendre színvonalasan megrendezni. Így történt ezen a hétvégén is: Hevesen 120 gyermek versenyezhetett igencsak színvonalas körülmények között. 

 

 

„A Kovács Gyula vezette hevesei részlegünkkel közösen szerveztük ezt az eseményt, amelyre az Ikarus csapatain kívül atlétapalánták érkeztek Szolnokról, Egerből, Albertirsáról és a hevesi iskolákból. A tizenöt csapat a hevesi sportcsarnokban kiváló körülménye között, közel telt házas viadalon, Pazar hangulatban versenyzett egymással; nagy öröm volt látni a sok mosolygó gyermeket” – fogalmazott Amler Zoltán szakosztályvezető, akit Heves városának polgármestere, Sveiczer Sándor biztosított arról, hogy bármikor szívesen vendégül látják a kölyökatlétákat. A hevesi szakosztály vezetőjét, Megyeri Istvánt is magával ragadta a forgószípad jellegű verseny, fotók tömkelegét készítette nagy lelkesedéssel, amelyből aztán a Szülők nagy örömmel "csemegéztek."

 

 

„Lehet ez egy hagyományteremtő verseny is” – tette hozzá Kovács Gyula, akinek több kiváló atlétája versenybíróként járult hozzá az esemény sikerességéhez. Bár a végén érmeket osztottunk, egyöntető vélemény volt: minden résztvevő győztesnek érezhette magát. 

 

Mindkét korosztályban szuper versenyeket láthattunk, az A-Plast Ikarus BSE atlétái így szerepeltek:

 

U10

1.     helyezett: A-Plast Ikarus BSE „A” – Kramarenko Tamás, Csillag Olivér, Dudás Jácint, Eszenyi Damján, Fehér Kornél, Bulátkó Flóa, Vsrga Marcell, Tömör Tamás

2.     helyezett: A-Plast Ikarus BSE „B” – Szemán Larina, Teknős Adél, Sal Dorottya, Hajgató Eszter, Mohácsi Léna, Szilágyi Noel. Halmos Tünde, Rétfalvi Máté

 Edzők: Nagy Réka, Kleiner Nóra

 

 

U12

1.     helyezett: A-Plast Ikarus BSE „Oroszlánok”– Friedrich-Holló Botond, Mák Jázmin, Illés Piros, Illés Luca, Verkmann Vince, Gelbe-Hausen Leonárd, Jaksa Mirkó, Bubics Zsófia

2.     helyezett: A-Plast Ikarus BSE „Pirosak” – Kertesi Bálint, Lakatos Máté, Zoboky Dominik, Nagy Borisz, Horváth Botka, Demjén Hanna, Bencze Luca, Bodai Zsófia

3.     helyezett: A-Plast Ikarus BSE Heves – Kozma Luca, Tóth Zara, Nagy Csaba, Sipos Marcell, Kiss Marcell, Viktor Zoé, Balázs Hanna, Máté László

4.     A-Plast Ikarus BSE „Zöldek” – Jobbágy Bence, Nagy Fülöp, Szekér Sebestyén, Veress Boldizsár, Fazekas Adél, Budafai Lili, Barabás Lili, Halmos Anna

Edzők: Nagy Réka, Vékony Judit, Amler Zoltán, Kovács Noel