Debreceni Diadal

A korábbi itthoni sikerek után június 8-án, szombaton Debrecenben is piros-kékbe borult az egyébként gyönyörű napsütéses égbolt! A résztvevő szépszámú egyesület közül az Ikarus bizonyult a legeredményesebbnek: a legtöbb érmet és pontot is a mi atlétapalántáink szerezték.

4 ország nemzetközi gyermekversenyét rendezték a hétvégén a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadionban, ahol a tavalyi szép eredményeket idézve érmek garmadáját söpörték be legifjabb versenyzőink.
A legtapasztaltabb ifjú hölgyek (2001. születésűek) között Melkvi Lotti két bronzérmet is nyert: 60gáton és 600m síkfutásban. Katona Eszter a rövid gátszámban és 300m-en is 4. lett.
A 2002-es lányoknál Urbán Zita tavalyi 4. helyét, most két ezüstre váltotta: 600m-en a papírformának megfelelően lett 2., 60gáton viszont meglepetésre szerezte meg az ezüstérmet. Polányi Jázmin révén ebben a korosztályban 300m-en szereztünk egy 5. helyezést, míg Oszlánczi Ádám ugyanezen a távon 6. lett.
Az egy évvel fiatalabb lányok mezőnyében Gajdos Dominika érett, taktikus versenyzésének és a két időfutam alapján elért első helyezésének örülhettünk. Majdnem ilyen szépen csillogó medált vihetett haza Zánkai Zsófi is a kislabda hajítás 2. helyéért, de a 300m-en elért 7. helyezése is dicséretet érdemel. A legnagyobb fiúknál a legutóbbi Sport XXI. versenyünket a tv-ben ifj. Tomhauser Istvánnal együtt promótáló Csalló Marcell bronzérmet nyert a 300m síkfutásban, 60gáton pedig 5. lett.
A 2002-es születésű srácok közt találjuk a hétvége legeredményesebb ikaruszos versenyzőjét, aki különdíjban is részesült, Papp Márkot, aki 60gáton ezüstöt, távolugrásban pedig aranyérmet nyert.
A 10 éves fiúk 600m-es mezőnyében Baranyai Kristóf remek idővel szerzett bronzérmet klubunknak.
Összességében a 10 elhozott érem (2 arany, 4 ezüst, 4 bronz) ismét jelzi, hogy jó úton jár a kitűnő munkát végző utánpótlás nevelő edzői gárdánk (Vékony Judit, Melkvi Lili, Nagy József) 

Gratulálunk!