Megkezdődött a fedettpályás idény

Elkezdődött a fedett pályás idény, mégpedig csütörtöki napon a rúdugrók versenyével, majd ezt követte a szombat délelőtti Gyermek Terematlétika Verseny. Mindkét megmérettetésen egyesületünk szép számmal képviseltette magát. Kéri Tamás (471), Tóth Zsombor (331) egyéni csúccsal, Manyik Péter (300) egyéni csúcs beállításával szárnyalták át a lécet.
 
A gyermekversenyen szinte honfoglalás szerűen elfoglaltuk a Syma csarnokot értem ez alatt, hogy összesen a két korcsoportban (U13, U11) hét csapatot indítottunk. A múlt évben kipróbált versenyszámokban, a kicsik szépen helyt álltak. Egy csapatunk állhatott a dobogó második fokára (a csapat tagjai: Dobronoky Viktor, Csalló Marcell, Szeplaki Anna, Béres Luca, Melkvi Lotti, Urbán Zita, Pap Márk, Szick Dénes), több csapatunk került az első 8 közé. A gyerekek jól érezték magukat, ezért köszönet az edzőknek és a lelkes szülői támogatásnak, no meg a kedves versenybíróknak.  A gyermek versenysorozat a mezei futással folytatódik márciusban. (Képeket később teszünk a cikkhez, illetve majd a galériában lehet megtekinteni.)