Nemzetközi verseny Kolin-ban

Nyomtatás

A korábban visegrádi országok versenyeként szervezett viadal idén egy kissé átalakult, a szlovákok helyett a bajor tartományi válogatottal egészült ki a házigazda cseh, a lengyel és magyar csapatok alkotta "négyesfogat". Budapest csapatának vezetője, id. Tomhauser István 7 főt választott be szakosztályunkból az utazók közé. A még junior korúként felnőtt magyar ranglista vezető Kéri Tamás kitűnően szerepelt, 475 cm-es, idei 2. legjobb ugrásával  biztosan nyerte a rúdugrást. Ludvig Benjamin 800 m-en szoros versenyben, egyéni csúccsal szerezte meg szintén a győzelmet (1:53,44). - " Nem számítottam erre az időeredményre, hiszen 2-3 hete edzek rendesen a nyári szünet óta. Igaz, a 2 hetes szünetben is igyekeztem aktív maradni, nem akartam nagyon leereszteni. Veszprémben lesz egy kisebb verseny szeptember közepén, szeretném tovább javítani az egyéni csúcsomat. Utána már a mezei versenysorozatra fogok készülni".  A lányok következtek eredményességben, Szabó Kitti 1500 m-en végzett a 4 helyen (4:56,10). Kádár Fanni távolugrásban versenyen kívül indult, teljesítményével a 4. legjobb eredményt érte el (531cm).  A még serdülő korú Szalai Szimonetta  az 5. helyen végzett rúdugrásban (240 cm). A még szintén csak serdülő Horváth Csaba 7. helyezett lett magasugrásban (189cm). 400m-es síkfutásban Bence Kevin 8. helyezést ért el (52,35). Az igen szinvonalasan megrendezett versenyről szép élményekkel és értékes tapasztalatokkal térhettek haza sportolóink.