Kettős győzelmet arattak gyermek csapataink a sport XXI régiós mezei versenyen

Nyomtatás

Ragyogó időben, 26 csapat részvételével zajlott a KMo-i régió őszi mezei fordulója a budapesti "Nagy Sportágválasztó" helyszíneként is ismert Merkapt Sporttelepen. A 16 csapatos u11-es és a 10 váltót kiállító u13-as korosztály egy 300m-es, természetes akadályokkal tűzdelt pályán versenyzett a hozzátartozók és a csapattársak állandó biztatása mellett. Az fiatalabbak 2 kört, az idősebb korosztály tagjai 3 kört teljesítettek, a 8 váltótag közel fél órás csapatversenye alatt.

Mind az U13 mind az U11-es korosztályban az "A" csapataink érkeztek első helyen a célba. A kisebbeknél az UTE és a Csepel, a nagyobbaknál a GEAC és a veresegyházi váltócsapat végzett a 2. ill. a 3 helyen. Szakosztályunk az elmúlt versenyekhez hasonlóan az U11-es korosztályban 4, míg az U13-as korosztályban 2 csapatot indított.
Mindkét korosztályban a "B" csapataink 5. helyezést értek el, a fiatalabbaknál a "C" csapat 8. helyen végzett, de még a "D" csapatunk is megelőzött öt csapatot.

Schőnviszki Ágnes: "a gyerekeknek nagyon tetszett a kijelölt pálya, változatosnak és izgalmasnak találták. Kifejezetten jól érezték magukat a verseny során - azt gondolom ebben a korosztályban mindig ez kell legyen a cél"
Nagy József: "csak gratulálni tudok valamennyi gyereknek, hiszen mindenki lelkesen készült a versenyre és csak a pillanatnyi forma döntötte el, hogy ki melyik csapatba kerül. Az U-11 csapatok szempontjából szerintem három meghatározó versenyző hiányzott sérülés vagy családi program miatt. Az U-13 csapatoknál érdekes volt az "A" csapat kezdése, hiszen a harmadik ember után még csak a negyedik helyen voltunk. Aztán a többi csapatnak jött a hideg zuhany a negyedik ember után a harmadik, a hatodik után a második, a hetedik váltás után viszont már első helyen adta a befutónak a váltóbotot. Itt már csak az volt a kérdés, hogy mekkora különbséggel nyerünk."

Az aranyérmes csapatok tagjai
u13: Pap Márk, Melkvi Lotti, Polányi Jázmin, Katona Eszter, Oszlánczy Ádám,Merényi Panna, Urbán Zita, Csalló Marcell
u11: Dobai, Ádám, Pálvölgyi Levente, Magashegyi Bettina, Csúr Balázs, Székely Anna, Lengyel Petra, Szalay Botond, Gajdos Dominika

Gratulálunk a fiatal atlétapalántáknak és a gyerekeket felkészítő edzőkollégáknak.

További képek a www.mahfusz.hu oldalon találhatók.