Az önkormányzat támogatásával egy hetes edzőtáborban vehettek részt az Ikarus BSE serdülő korosztályú atlétái. A hétfőtől péntekig tartó edzőtábornak a KARC edzőpályája és a Lánchíd utcai általános iskola tornaterme adott otthont. A hosszútávfutók és ügyességi számokban szereplők a hét folyamán 7 edzésen vettek részt, valamint kiegészítő sportokat is igyekeztünk a pihenő délutánokon gyakoroltatni a versenyzőkkel. Mindenki elfáradt, de új lendülettel indul tovább a Budapest Bajnokságig tartó pár hét felkészülésnek.   

Értesítjük a Kedves Szülőket és atletizálni vágyó fiatalokat, hogy az 5-9 éveseknek Schőnviszky Ágnes csoportja kedd és csütörtöki napokon augusztus 14-étől 16.30 órakor szeretettel várja a sportolni vágyó gyerekeket. Újításként két csoport is indul, az egyik minden kedden és csütörtökön 16.30 órától, a másik 17.30 órától kezdődik. Ágnest a 0630-964-71-75-ös telefonszámon lehet elérni. Nagy Réka foglalkozásai az 5-9 éves korosztálynak, szeptember 3-ától, minden hétfőn és pénteken 16.00 órától indul, ahova szintén várjuk a lelkes jelentkezőket.. Rékát a 0630-306-93-45-ös telefonszámon lehet elérni. 

Ma zajlottak le délelőtt a 110m-es gátfutás előfutamai. ifj.Tomhauser István tanítványai az 5. és a 6. futamban szerepeltek. Kiss Dani az Ikarus versenyzője kezdte a versenyt, a világranglistát vezető Aries Merritt ... 

Július 25-26-27én Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén, Nyíregyházán került sor a korosztályos Országos bajnokságra. Szakosztályunkból több éremesélyessel utaztunk a versenyre: Szabó Kitti, Gyürkés Viki, Kővári ...

Ikarus BSE Atlétika Centrumában került lebonyolításra a 39.Paulinyi Jenő és 8. Föző János nemzetközi junior emlékverseny. A neves testnevelő tanár és edző: Paulinyi Jenő, valamint az atlétika mindenese: Főző János ...

Tisztelt Szülők, kedves Tanítványok!  Az augusztusra szerveződő edzőtáborozásról szeretnék tájékoztatást nyújtani. Elsősorban a serdülők (számukra erősen ajánlott), de idősebbek is jelentkezhetnek. Augusztus 13-17-ig ... 

A verseny célja:   Színvonalas versenyzési lehetőség, valamint külföldi versenyzőkkel való megmérettetés és minősítési szintteljesítés biztosítása a fiatal atlétáknak.  Egyúttal megemlékezünk Paulínyi Jenő ... 

Kiss Dániel és ifj. Tomhauser István másik tanítványa Baji Balázs is a mai napon továbbjutottak a 110m gátfutás középdöntőjébe. Dani kisebbfajta csodával, de újra versenyzik és nem is akárhogyan. Óriási akaraterejéről ... 

Csütörtök pénteken rendezték meg a serdülők egyik fő versenyét Székesfehérváron, melyen egyesületünk is szép számmal sikeresen versenyzett. Az első napon a füllesztő hőség, a második napon az erős szél nehezítette a jó ... 

Szekszárd, 2012. június 16-17. Kánikula fogadta az ország legjobb atlétáit Szekszárd városa ezen a hétvégén. Azonban ez a tény sem rettentette el szakosztályunk sportolóit, hogy kitűnően szerepeljenek, ami érmeket és ... 

2012. június 9-én az Ikarus BSE Atlétika Szakosztályának gyermek korcsoportja Debrecenbe utazott a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Versenyre. Csapatunk 13 fővel képviselte a szakosztályt, rendkívül eredményesen. A gyerekek ... 

Kedden Június 5.-én rendeztük meg a gyermek korosztálynak a háziversenyét. Az időjárás kissé szelesre sikeredett, de ez nem zavarta a versenyezni vágyó fiatalokat. Szülők, edzők és idősebb sporttársak segítségével egy ... 

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a középiskolás korosztály országos atlétikai diákolimpia döntőjét az UTE pályán. Izgalmas versenyeket láthattunk, és a legtöbb esetben magas színvonalú eredmények kellettek a érmes ... 

Június 25-ei kezdettel, heti turnusokra bontva napközis Sporttábort szervez az Ikarus BSE atlétikai szakosztálya. Heti két alkalommal angol nyelven tartott foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. 5 éves kortól ...

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör és a Rákosszentmihályon élt neves középtávfutó, Garay Sándor családja tavaly alapította a Garay Sándor díjat, amit minden évben a legtehetségesebb és legeredményesebb utánpótláskorú ... 

A Bajnokság Székesfehérváron, március 31-én zajlott le. Ezen a bajnokságon főként azokkal a versenyzőkkel vettünk részt, akiknek ez a táv viszonylag kedvező volt. Ennek tükrében eredményesnek mondható szereplésünk ... 

Ismét színvonalas verseny volt Gödöllőn, április 17-én. A Szakosztályunkból résztvevő versenyzőink közül kiemelkedett az egyéni versenyben Szabó Kitti, aki a középiskolás V. korosztályában óriási küzdelemben, a tőle ...