A Magyar Bajnokság visszatért a korábban már alkalmazott lebonyolítási formához, mely szerint a versenyt három nap alatt bonyolítják le. Minden futószámban 800m-ig, valamint valamennyi ügyességi számban selejtezőt kellett teljesíteni az atlétáknak a döntőbe jutáshoz.  Wagner-Gyürkés Viktóriának pénteken, 1500m-en már selejtezőt nem kellett futnia, így a tizenhét indulót egy futamban állították rajthoz, ami elég népes mezőnynek számított a rajtott követő minden kis dulakodásával együtt. Viktória nem először, és remélhetőleg nem is utoljára káprásztatott el minket. Azonnal az élre állt, állva hagyva a mezőnyt. 400m megtétele után legalább 30m előnyre tett szert, ami a célig csak nőt. Győztes ideje nem csupán egyéni csúcs, amit mondhatni, egyedül futva teljesített, hanem bajnoki csúcs is volt egyben.  Vasárnap fülledt, meleg időben 5000m-en indult. Ez nem az az időjárás, ami kedvez az állóképességi versenyszámoknak. Ennek ellenére Olimpikonunk hasonló taktikával élt, mint két nappal ... 

Az elmúlt péntek-szombaton , amint arról beszámoltunk, az U16-os és U14-es korosztály területi bajnoksága zajlott. Ugyanakkor szombaton, a Honvéd kupára került sor Székesfehérváron, vasárnap pedig, ugyancsak az Ikarus pályán volt nagy a nyüzsgés, ahol a 48. Paulinyi Emlékversenyre került sor.  Székesfehérváron több nagyszerű erdmény is született:  Papp Márk 100m-en olyan idővel győzött, aminél nem csak idén nem volt jobb magyar eredmény, de évekkel kell visszautaznunk az időben, hogy erősebb ranglistavezető idővel találkozzunk.  Horváth Csaba első helye és újabb egyéni csúcsa magasurásban ismét éremaspiránssá avanzsálta őt a hétvégi magyar bajnokságra.  Ugyancsak nem talált legyőzőre Tano Leonardo 110m- es gátfutásban, valamint Rapai Fanni 400m-en. Formájukat tekintve mindketten bízhatnak a sikeres szereplésben.  Papp Zsófia U18-as korosztályú versenyzőként szerzett ezüstérmet, de ami még ennél is fontosabb, hogy eredményével teljesítette a U18-as Európa-bajnokság szintjét ... 

Ha nemzetközi verseny az Ikaruszon, akkor Budapest Open. Ha Budapest Open, akkor izgalmas, színvonalas versenyek. Az elmúlt évek eredményei legalábbis ezt mutatták. Különbözött e ebben a 2022-es év? Nem. A legkevésbé ... 

Az Ikarus BSE vezetősége, illetve az egyesület Atlétika Szakosztályának vezetése 2022. június 1-től Amler Zoltánt bízta meg a szakosztályvezetői feladatok ellátásával. A posztot korábban betöltő Csúr Attilának köszöni ... 

Nem érdemtelenül és nem éremtelenül távoztak atlétáink a Kecskeméten megrendezett váltófutó országos bajnokságról. Az egy napba sűrített eseményen idén az első bajnoki címekről döntő esemény volt, amit szabadtéren ... 

A hosszan tartó betegség után életének 80. évében április 4-én elhunyt Etédi Endre mesteredzőnek, az Ikarus BSE rúdugróedzőjének, a magyar atlétika emblematikus alakjának búcsúztatására május 20-án, pénteken, 13:30-tól ... 

Hosszan tartó betegség után életének 80. évében elhunyt Etédi Endre mesteredző, az Ikarus BSE rúdugróedzője, a magyar atlétika emblematikus figurája.      „Ameddig moccanni tudok, nem hagyom abba az ... 

Hazánk dobószakágának fellegvárában, Szombathelyen rendezték az U20-as és U18-as Téli Dobó Magyar Bajnokságot.  Szakosztályunkat ketten képviselték az eseményen. Tóth Lilla a női gerejhajítás versenyszámának már az ... 

A fedettpályás bajnokságok sorát az U14-es és az U16-os korosztály Összetett bajnoki küzdelmei zárták. Az újabb változtatásokon átesett rendszer két helyszínen –, a BOK csarnokban, valamint a Lantos Mihály ... 

A Téli Dobó Bajnokság valahol átmenet a fedettpályás versenyek és a szabadtéri szezon között. Időszakát tekintve még bőven belefér az előbbi kategóriába, de a versenyszámokat – jellegüknél fogva –  már szabadtéren ... 

Néhányan úgy fogalmaztak, hogy ez volt az első igazi fedettpályás magyar bajnokság. Tették ezt a megjegyzésüket azon oknál fogva, hogy a Nyíregyházán rendezett eseményen már hatsávos, kimondottan atlétika versenyre ...