Miközben több korosztályban versenyzőink különböző válogatott versenyeken szerepeltek, hazai pályán sem állt meg az élet. Sőt! Olyannyira nem, hogy az elmúlt hétvégén a Győri Olimpiai Sportparkban az U23-as és az U18-as korosztály országos bajnokságát rendezték.  Az idősebbek között két éremnek örülhettünk. Számos korosztályos dobogós helyezéssel a háta mögött Polyák Zoltán első évében, szoros versenyben elhódította az U23-as korosztály banoki címét 110m-es gátfutásban. Thardy-Veress Vajk, néhány héttel ezelőtt a főiskolás bajnokságon még magasugrásban szerzett bronzérmet, ezúttak diszkoszvetés után állhatott fel a dobogó harmadik fokára.     A fiatalabb korosztályban nyolc alkalommal szólítottak ikarusos atlétát eredményhirdetéshez.  Bajnoki cím ezúttal is gátfutásban született: Auer Péter magabiztosan szerezte meg az aranyérmet. Hárman lettek ezüstéremmel gazdagabbak: Kovács Ádám 400m gátfutásban nagy egyéni csúcsot teljesített, Petró Ádám 2000m akadályon küzdött meg ... 

Csapat Európa-bajnokság (Chorzów)  Az elmúlt héten három nemzetközi versenyen is szerepeltek atlétáink. A hét közepén, a Csapat Európa-bajnokságon nem kisebb volt a tét, mint versenyben lenni a Divizió I-be való feljutásért folytatott küzdelemben. A lengyelországi Chorzówban 16 ország részvételével megrendezett, három napos megmérettetés végén a három legtöbb pontott gyűjtött válogatott juthatott fel a legmagasabb osztályba. A magyar válogatott kiemelkedő teljesítményekkel, nemcsak kivívta a feljutást, hanem a Diviózió II. Csapat Eurpópa-bajnokság győztese lett.  A nagyszerű eredményhez két atlétánk járult hozzá: Wagner-Gyürkés Viktória 5000m-en, kiváló, okos futással szerzett harmadik helyet, Rapai Fanni pedig a 4X400-as, ötödik helyen befutó mixed váltó tagjaként alkotott maradandót.     U20-as Válogatott viadal (Besztercebánya)  Besztercebányán az U20-as korosztály négy ország válogatott viadalára került sor. A mieink mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákai ... 

Az elmúlt hétvégén ismét több helyszínen kellett helyt állniuk atlétáinknak. Miskolcon az Összetett bajnokságokra került sor, Pápán a 64. Nemzetközi Balaton Bajnokság várta a versenyezni vágyókat.  Előbbin Szalay ... 

Nagyüzem volt hétvégén haza és nemzetközi színtéren egyaránt. Atlétáink három helyszínen is pályára léptek.  Wagner-Gyürkés Viktória nagyszerű egyéni csúcsot futott 5000m-en a franciaországi Montessonban. A kiváló ... 

Nyolc atlétánk kapott meghívást a WA Continental Tour Bronz budapesti állomására, amit a Lantos Mihály Sportközpontban rendeztek. Közülük hárman érmes pozícióban fejezték be a versenyt; Horváth Csaba magasugrásban ... 

Második állomásához érkezett az U14-es, és U16-os versenysorozat. Ez alkalommal a Szekszárdi Sportközpont látta vendégül a két korosztály ifjú atlétáit. Az első állomáshoz hasonlóan rendkívül sikeres két napot tudhatnak ... 

Egyéni csúcsokkal és biztató szezonkezdetekkel tarkított, igazi ünnepi verseny volt a Budapest Open, ami ez alkalommal is az Ikarus sporttelepen került megrendezésre.  A zsinórban második versenyhétvégén is sok sok ... 

A Magyar Atlétikai Szövetség ma megtartott éves közgyűlésén mérhetetlen megtiszteltetésben részesült szakosztályunk, hiszen Gyulai Miklós elnök Úr és Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója a ... 

Ha egy szakosztály egy versenyhétvége alatt tucatnyi érmet szerez, bármilyen megmérettetésen az megsüvegelendő teljesítmény. Ahhoz, hogy két tucat dobogós helyezést számláljunk, sok-sok fronton kell kiemelkedően ... 

Ismét mi voltunk a házigazdája a Kölyök Atlétika Regionális Csapatversenyének. A Közép-Magyarország régióban két korosztály összesen 25 nyolcfős csapata látogatott el az Ikarzs pályára és lehettek részesei egy ... 

Egy ponton mindennek szüksége van némi megújjulásra. Az elmúlt években az U14-es korosztály összetett bajnokságai több változtatáson is átestek, miközben az ideális versenyszámfelosztást keresték. Ezek között a ... 

A naptári tavasz első hétvégéjén rendezték a felnőtt, illetve az U16-os Téli Dobó Bajnokságot Veszprémben. Az időszakhoz képest elfogadható időben zajlott a verseny.  Szakosztályunkból a legsikeresebben Keserű ... 

A felnőtteket követően, február 25-26-án az U20-as és az U18-as korosztályon volt a sor, hogy eldöntsék az idei bajnoki címeket, ezúttal a BOK-csarnokban.  A kétnapos versenyen kilenc alkalommal szólították ... 

Az országos bajnokságok közül idén csak a felnőtt magyar bajnokságot rendezték a nemrégiben Nyíregyházán épült csarnokban, ami főként futószámokban, kicsit jobban segíti a jó erdmény elérését, lévén hat pályán folyhat a ... 

Az összetett országos bajnokság volt a soron következő verseny az elmúlt hétvégén a BOK csarnokban. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is rendeztek nyílt versenyt valamennyi korosztály számára.     Az U18-as ... 

A 2022-es évtől az U16-os a legfiatalabb korosztály, akik számára egyéni országos bajnokágot írnak ki. Ennek a korosztálynak a fedettpályás bajnoksága zajlott február 4-5-én a BOK csarnokban. Mivel ugyanebben az időben ... 

Javában dübörögnek a felkészülési versenyek. Az elmúlt hétvégére ebből kettő is jutott: szombaton Nyíregyháza fedettpályás versenyén, vasárnap Budapest régió fedettpályás bajnokságán tesztelhették az atléták, hová is ...