A székesfehérvári Bregyó köz volt a helyszíne az ifjúsági és serdülői Ügyességi és gátfutó csapatbajnokságnak. A két napos versenyszámnak összesen 24 versenyszámban, illetve csapattal vágtunk neki. Voltak olyan versenyzőink akik két, esetleg három versenyszámban is érdekeltek voltak. A két napos versenyről elmondható, hogy fiataljaink várakozáson felül teljesítettek, összességében 18 dobogós hellyel térhettünk haza.  Ifjúságiak: Az éremszerzésben a Strényi Gábor, Gálpál Zsombor, Megyeri Dávid alkotta trió vette ki a legnagyobb részt. A három fiatalember gerelyhajításban, súlylökésben és diszkoszvetésben is elhozta a bajnoki aranyat. Utóbbi versenyszámban különösen nagy csatát vívtunk a győzelemért és három nagyszerű teljesítmény kellett a győzelemhez.  Polyák Zoltán, Molnár Csaba és Baranyai Kristóf által alkotott csapat magabiztosan gyűjtötte be a 110m gát bajnoki címét. 400m gáton Pálvölgyi Leventével egészültek ki, de a végeredmény nem változott. Remek átlagot produkálva ... 

A legfiatalabb versenyző korosztályok számára hosszú idő telt el, mióta legutóbb próbára tehették magukat. Az alkalom szeptember utolsó vasárnapján következett el, a Sport XXI. idei első pályaversenyén. A helyszín, – mint már oly sokszor – ezúttal is az Ikarus pálya volt. A versenyszámok ezúttal sprint váltó, sprint-szlalom, távolugrás, hármasugrás helyből, vetés, hajítás és 800m akadályfutás voltak.  A fiúk-lányok nem rozsdásodtak be ebben az időszakban, ott folytatták, ahol még a teremversenyen abbahagyták. Az U11-esek (9-10 évesek) mezőnyében az Ikarus „A” csapata bizonyult a legjobbnak. A hét versenyszám közül hatot megnyertek, amivel magabiztosan szerezték meg a győzelmet. „B” csapatunk egyenletes teljesítményekkel a harmadik helyen zárt. „C” csapatunk is a legjobb ötbe került.  Csapataink összeállítása: I. Ikarus BSE „A”: Berecz Balázs, Futár Alex, Kiss-Török Baján, Kovács Kolos, Kutrovits Diána, Ravasz Gergely, Szabó Karina, Prutkay János. (edzők: Amler Zoltán, Rapai ... 

10000m-es OB - Budapest   Szeptember utolsó hétvégéje sem telt el országos bajnokság nélkül. Pasaréten hazánk legjobb távfutói csaptak össze 10000m-en. A versenynek sötétedés után, villanyfényben lett vége, így az ... 

Újabb sikeres hosszú hétvégén van túl szakosztályunk. Ezúttal a Tatabányán rendezett országos bajnokságon a két legfiatalabb korosztály, a serdülők (14-15 évesek) és az újoncok (13 évesek) tettek ki magukért. A ... 

16071 nap telt el azóta, a Tiszán, Szegednél 1152.5 milliárd köbméter, Budapestnél, a Dunán pedig 3263.1 milliárd köbméter víz folyt át. Magyarország mai területén 508 baba látott világot azon a jeles napon ... 

  Éreztük, Tivadar, éreztük, hogy ott vagy velünk Tatabányán! Ott vagy, drukkolsz, szorítasz a gyerekekért, segítesz nekik, segítesz nekünk, együtt élsz az egész versennyel. Hét aranyérmet, négy ezüstöt, két bronzot ... 

2020-ban Magyarország Atlétikai Csapatbajnoka a GEAC-Ikarus csapata!  A mindenki által ismert járványügyi helyzet miatt ezúttal nem tartottak elődöntőt a CSB-n. Ez azt eredményezte, hogy a szeptember 5-6-án ... 

A Debreceni Nagyerdőnél található atlétikai centrum ideális, hangulatos helyszínt teremtett augusztus 22-23-án az ifjúsági országos bajnokság résztvevői számára. A legtöbb versenyszámban népes mezőny gyűlt össze, és ... 

Idén is az Ikarus volt a házigazdája Magyarország Utánpótlás és Junior Bajnokságának. Az időjárás nem fogadta kegyébe az indulókat, mindkét nap zivatar miatt kellett hosszabb-rövidebb ideig félbeszakítani a versenyt ... 

Jubileumi, 125. Atlétikai Magyar Bajnokságot rendeztek augusztus 8-9-én a Lantos Mihály sportközpontban. A 2019-es év versenyének emléke tért vissza sokakban, amikor szombaton felhők gyülekeztek, majd kiadós eső ... 

Tucatnyinál is több alkalommal jelent meg ikarusos atléta neve mellett a PB felirat a hétvégi Honvéd Kupán, ami az egyéni csúcs nemzetközi jelölése.  A kiváló egyéni teljesítmények a hazai ranglistákon is előkelő helyre ... 

Hétközi versenyekkel folytatódott az idei szezon. Atlétáink Veszprémben és Bonyhádon. Az előbbi helyszínen sík és akadályfutó számokban jeleskedtünk, utóbbin pedig rúdugró csoportunk egy része tette próbára ... 

Az idény fő megmérettetései előtt sikeresen alakították úgy a versenynaptárat, hogy az atlétáknak legyen alkalmuk az év legfontosabb hazai eseményei előtt tesztelni jelenlegi formájukat. A közelmúltban két ilyen ... 

A hosszúra nyúlt tavaszi felkészülést követően leghamarabb dobócsoportunk szállt vissza az atlétika ringjébe. Érdekesség, hogy a versenyek felfüggesztése előtt egy dobóversennyel búcsúztunk, a kihagyást követően ... 

A fedettpályás bajnokságok sorát a serdülők és újoncok összetett bajnoksága zárta március 7-8-án. A két napos versenyen a nagyobbak korosztályában állt rajthoz két versenyzőnk. Takács Gergő a 60m gát bajnoki címét ...