Mi sem bizonyítja jobban a Mezei futó bajnokság rangját, hogy idén Kecskeméten már 110. alkalommal rendezték meg ezt az eseményt. Az időjárás sajnos nem volt kegyes az indulókhoz, éppúgy, ahogyan az elmúlt időszakban a mezei liga versenyeken ez gyakran megesett. Mostoha körülmények között, sárban, szélben, hidegben kellett versenyezniük az atlétáknak. Akár azt is mondhatnánk, hogy az is elismerést érdemel, aki teljesítette az adott helyzetben a távot. Atlétáink nemcsak teljesítették, hanem többen remekül teljesítették a távot. Az eredmények élére az ifjúsági leányok kívánkoznak, akik rendkívül szoros versenyben megszerezték a csapatbajnoki címet. A Merényi Panna, Urbán Zita és Szőke-Kiss Anna alkotta trió kiegyensúlyozott versenyzéssel, egy pont előnnyel diadalmaskodott. A bajnokcsapat munkáját Id. Tomhauser István irányítja. Egyéni eredmények: Utánpótlás férfi (8Km): VI. Dénes Ervin – 27:03s Dénes Mátyás – 28:32s Junior férfi (8Km): XI. Nagy Bence – 28:45s ... 

Bővebben: Két...
Március 15-e alkalmából az Erzsébetligeti Színházban, díszelőadás keretein belül kitüntetéseket vehettek át a kerületben kiemelkedő munkát végző edzők, illetve sikeres sportolók. A díjakat Kovács Péter polgármester, Szász József és Csomor Ervin alpolgármesterek adták át. Néhány évvel édesapját követően Ifj. Tomhauser István, szakosztályunk vezetőedzője is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Budapest Főváros XVI. kerület díszpolgára elismerésben részesült. Eredményeit talán az jellemzi leginkább, hogy a 2008-as Olimpia óta valamennyi szabadtéri világbajnokságon, illetve olimpián volt versenyzője. A csúcspontokat természetesen Baji Balázs világbajnoki bronzérme, Európa – bajnoki ezüstérme, illetve Kiss Dániel Európa – bajnoki bronzérme jelentette az elmúlt tíz esztendőben. Ifj. Tomhauser István a következőképp vélekedett a kitüntetésről: „Ha belegondolok: azt csinálom, amit szeretek, tehetséges fiatalokkal foglalkozok. Még szerencsés is vagyok, mert briliáns atlétákkal ... 

Bővebben: Sikerek...
Dortmundi Nemzetközi Fedettpályás Serdülő és Gyermek Atlétikai Verseny 2018. március 10. Az elmúlt években rendszeresen szerepeltek atlétáink a címben említett eseményen, és rendre sikerekkel, érmekkel tértek haza. Ez ... 

Bővebben: Négy...
Március 12-én rendezték a BOK csarnokban a Szenior fedett pályás Országos Bajnokságot. Gajdos Tamás, a - talán - fő számának tekinthető 800m mellett 400m-en is rajthoz állt, és mindét versenyszámban győzött. 400m-en ... 

2017-ben már három fordulót lebonyolítottak, így idén Gödöllőn, március 3-án, a Királyi Kastély Parkja már a negyedik helyszín volt a Mezei Futó Magyar Liga sorozatában. A nyolcfős ikaruszos különítmény jól ... 

Bővebben: Felnőtt...
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is a Dobók bajnokságára külön helyen, ezúttal is Szombathelyen került sor február 24-én, szombaton. Ez alkalommal a felnőttek mellett a serdülők és az újoncok küzdhettek meg ... 

A Magyar Atlétika Szövetség tavaly ifjabb Tomhauser Istvánt választotta az év edzőjévé, aki lassan tíz éve irányítja a világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs, előtte pedig még hosszabb ideig az Európa – bajnoki ... 

Bővebben: Duplázó...
Február 17-18-án már a felnőtteken volt a sor, hogy megmérkőzzenek a fedett pályás bajnoki címekért. A megállapítás annyi pontosítást igényel, hogy számos egyesületnél, így nálunk is sok olyan induló volt, akik még ... 

Egy héttel a felnőtt bajnokságot megelőzően az Összetett bajnokság keretein belül lehetőség nyílt az atlétáknak még egyszer tesztelni formájukat, felkészültségüket a nyílt versenyen. Versenyzőink közül többen is éltek ...