Tisztelt Szülők! Tisztelt Sporttárs! Az “Atlétikai Reménységekért Alapítvány” Adószáma:18076530-1-42 tisztelettel kéri és fogadja az Ön  1%-os adó felajánlását. Az Atlétikai Reménységekért Alapítvány célja a gyermekek, fiatalok sportolásának támogatása, a tehetségek menedzselése az atlétika sportágban. Kérjük, hogy rokoni és baráti körben is nyerjen meg támogatókat céljaink megvalósítása érdekében. Köszönettel: Atlétikai Reménységekért Alapítvány Kuratóriuma, Ikarus BSE Atlétika Szakosztály 

Azt mondják, egyszer minden sorozatnak vége szakad. Ezt egyelőre gyerekkorcsoportos csapataink nem nagyon akarják alátámasztani, ugyanis sok éve nem volt példa arra, hogy ne állt volna csapatunk dobogón U11-es vagy U13-as Sport XXI. versenyen. Sőt! Gyakran mindkét korosztályban, nem ritkán több csapatunk is érem szerző pozícióban végzett.  Idén aztán mindenkinek új kihívásokkal kellett szembesülni. Ezek közül az első, az átalakított korosztályos rendszer volt. Ezentúl a Sport XXI. versenyeken a 10 és 11 évesek vehetnek részt. A másik kihívást a továbbra is fennálló járványügyi helyzet és a kapcsolódó óvintézkedések jelentették. Ez utóbbi okán 2021 első „teremversenyét” szabadtéren bonyolítottuk le.  Úgy tűnt mindez csöppet sem zavarta csapatainkat, akik az első öt helyből négyet megszereztek, köztük az első és a harmadik helyet. A dobogó tetejére álló csapatunk ráadásul az öt versenyszámból négyet megnyert, így magabiztosan söpörte be a győzelmet. ...

Ugyan még nem zárult le teljesen a fedettpályás szezon, a szabadtéri máris elkezdődött, a hagyományokhoz hűen mezei futással. Korábban beszámoltunk a Mezei futó liga 3. állomásán történtekről, most azonban – mintegy ... 

A fedettpályás szezon egy verseny híján lezárult, de nincs megállás, mert a szabadtéri máris elkezdődött. a Mezei Futó Liga 3. állomásával, Szombathelyen. Az elmúlt években ezeken a megmérettetéseken minden lehetséges ... 

A tavasz első hazai bajnoksága a Téli Dobó OB volt, amit ezúttal is a hazai dobó világ egyik fellegvárában, Szombathelyen rendeztek. A felnőttek mellett az U16-os korosztály legjobbjai mérhették össze erejüket ... 

Kovács Marcell - EB szint

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az Összetett bajnokság mellett nyílt versenyszámokat is rendeztek a hét végén.  Ezeken a legnagyobb szenzációt Kovács Marcell szolgáltatta. Csoma Ferenc 23 éves tanítványa ... 

III. Gálpál Zsombor

A fedett pályás bajnokságok sorában a felnőttek, az U20-as és az U18-as korosztály összetett bajnokságai következtek. A versenyzők dolgát kicsit nehezítette, hogy ez alkalommal kevesebb terület állt rendelkezésre, ahol ... 

A mezei liga 2. fordulóját követően két héttel már fedettpályás versenyeken is rajthoz álltak atlétáink. Ráadásul egyszerre három helyszín is lehetőséget biztosított az aktuális forma felmérésére. A felkészülésről már ... 

         27 nappal a decemberi viadal után visszatértek Szekszárdra a versenyzők, avagy a Mezei Futó Magyar Liga 2. fordulóját is a Tolna megyei városban rendezték. Nem volt meleg, de a nap sugarai „lesték” a futókat ... 

  Szombaton a Mezei Futó Magyar Liga 2. fordulóját rendezik. A helyszín az 1. fordulóhoz hasonlóan Szekszárd, ahol ezúttal hat versenyzőnk indul csatába id. Tomhauser István edző vezetésével.     Az ifjúságiak (U18) ...