8. Szuper Liga Döntő

Immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg az Atlétikai Szuper Liga Döntőt. A szabályok változatlanok maradtak; az év folyamán előre kijelölt versenyeken lehetett gyűjteni a liga pontokat és minden versenyszámban a nyolc legtöbb pontot gyűjtő versenyző kapott meghívást a fináléra.

A helyszín ezúttal is a Lantos Mihály Sportközpont volt.

A két napos viadal folyamán versenyzőink négy dobogós helyet szereztek, melyek közül hármat a dobó szakág képviselői hódítottak el.   

Kovács László és Detrik Balázs az elmúlt években számos alkalommal örvendeztettek meg minket kettős dobogóval. Ezúttal sem történt másként. Laci második, Balázs harmadik helyen végzett a férfiak súlylökő versenyében.

Hasonlóan megbízhatóan szállítja a jó eredményeket Gulyás Tamás, akinek ezúttal egy szép ezüstérmet sikerült nyerni.

Gálpál Zsombor hárompróbában végzett a második helyen, ami önmagában remek eredmény, azt azonban hozzá kell tennünk, hogy tizennyolc évesen sikerült ezt elérni a felnőtt mezőnyben, ami tovább emeli a teljesítmény értékét.

Eredményeink:

II. Kovács László – súly – 17,05m (edző: Kovács Gyula)

II. Gulyás Tamás – gerely – 69,09m (edző: Kőrös András)

II. Gálpál Zsombor – hárompróba – 2009p (100m – 11,43s PB; magas – 1,80m; gerely – 51,76m) (edző: Kőrös András)

III. Detrik Balázs – súly – 16,79m (edző: Kovács Gyula)

IV. Rab Attila – gerely – 67,03m

V. Kéri Tamás – rúd – 4,45m

VI. K. Nagy Tamás – 800m – 1:53,59s