Hőségben is dobogón - Sport XXI. pályaverseny

Június 16-án szerdán, Gödöllőn került sor az idei első Sport XXI. pályaversenyre. A kellemes környezetben megrendezett eseményen az időjárás már inkább a hőséget súrolta, ami a gyerekek mellett az edzők, kísérők, szülők tűrőképességét is próbára ette. Az eredményen ez azonban csöppet sem látszott meg; „A” jelzésű csapatunk magabiztosan szerezte meg a győzelmet, úgy, hogy közben 1600m-en, távolugrásban és kislabda hajításban is a legtöbb pontot szerezte a tizenkét csapat közül.

„C” csapatunk a hatodik, míg a „B” csapazunk a nyolcadik helyen végzett.

Csapataink összeállítása:

I. Ikarus BSE „A”: Kutrovits Diána, Szabó Karina, Szekér Dália, Rontó Szofi, Berecz Balázs, Kovács Kolos, Kiss-Török Baján, Futár Alex.

VI. Ikarus BSE „C”: Szállási Panna, Rauschanberger Nóra, Stéger gyöngyi, Mikó Villő, Huszár Ádám, Papp Gergő, Gáspár Márk, Szlovák Soma.

VIII. Ikarus BSE „B”: Hargittai Liza, Princz Kata, Botos Zselyke, Nyúl Alexandra, Szabó Nimród, Gajdos Zétény, Prutkay János, Ravasz Gergő.

„A” csapat edzők: Horváth Dóra, Rapai Fanni, Amler Zoltán

„C” csapat edzők: Balkó Henrietta, Vékony Judit, Budai Tamás, Debreczeni Antal

„B” csapat edzők: Horváth Dóra, Rapai Fanni, Vékony Judit, Debreczeni Antal, Amler Zoltán