Magyarország Serdülő Csapatbajnoksága

A felnőttek csapatbajnokságával egy időben és helyen zajlott a serdülők hasonló megmérettetése. A szabályok hasonlósága mellett a legnagyobb különbség az, hogy a szakosztályok önállóan versenyezhetnek, fiú és lány csapatokat kiállítva.

Rövid visszatekintésként a múltra, elmondhatjuk, hogy ezen a területen is sikeresen teljesített a szakosztály, hiszen 2013 óta legalább egyik csapatunk mindig dobogón végzett.

Fiú rúdugróink alaposan kivették részüket a pontgyűjtésből, ugyanis a verseny első öt helyét ikaruszos atléta szerezte meg. A serdülők ligadöntőjéhez hasonlóan Kőszegváry Balázs bizonyult a legjobbnak, megelőzve edzéstársát Horváth Barnát, illetve Bodorovszky Lászlót.

Strényi Gábor az egyéni bajnokságon látott teljesítményét ismételte meg. Diszkoszvetésben és súlylökésben is másodikként fejezte be a versenyt. E mellett egy fontos adalék: mindkét számban utolsó kísérlete volt a legjobb.

Takács Gergő kisebb sérüléssel bajlódott hét közepén, de végül rajthoz tudott állni 100m-es gátfutásban, sőt a kiváló harmadik helyet szerezte meg.

A remek teljesítmények azt eredményezték, hogy a fiú csapatunk megnyerte a pontversenyt és ismét elhódította Magyarország Csapatbajnoka címet!

Eredményeink:

I. Kőszegváry Balázs – rúd – 3,70m (edző: Lőrincz Milán)
II. Horváth Barna – rúd – 3,60m (edző: Lőrincz Milán)
II. Strényi Gábor – diszkosz – 52,09m (edző: Kőrös András)
II. Strényi Gábor – súly – 16,33m
III. Takács Gergő – 100m gát – 14,02s (edző: ifj. Tomhauser István)
III. Bodorovszky László – rúd – 3,20m (edző: Etédi Endre)
IV. Molnár Csaba – 300m gát – 41,95s
IV. Molnár Csaba – 100m gát – 14,21s PB
IV. Kovács Vanda – rúd – 2,80m
IV. Rubint Péter – rúd – 3,00m
V. Kiss Kiara – rúd – 2,60m
V. Vajda Gábor – rúd – 3,00m
V. Szentgyörgyi Zita – 100m – 13,14s PB
V. Barta Zoltán – súly – 13,96m
V. Amler Vanda, Szentgyörgyi Zita, Czél Noémi, Szabados Kamilla – 4X100m – 52,60s
VI. Csúr Balázs – 300m gát – 44,06s
VI. Kovács Luca – 300m gát – 49,45s
VII. Klenovszky Benedek – távol – 5,37m
VII. Csintalan Dániel – súly – 13,47m PB
VIII. Molnár Eszter – ötös – 14,77m
XI. Csefkó Bianka – gerely – 31,74m
XI. Kőszegváry Lili – rúd – 2,20m
XII. Szabados Kamilla – 100m – 13,61s
XII. Lukonics Máté – 3000m – 10:03,05s
Solymári Máté – 1000m – 2:57,90s
Szabados Kamilla – 300m -45,65s
Kühne Dorka – gerely – 28,91m
Hegyi Boróka – gerely – 27,06m
Kovács Janka – gerely – 23,91m
Pálvölgyi Levente – 3000m – 10:06,30s
Lajkó Petra – 2000m – 7:27,90s