Szép idő - szép eredmények

Nagy kockázat nélkül kijelenthető, hogy Magyarország Mezei Futó Bajnokságának eddigi történelme alatt a rajthoz állók szinte minden időjárási körülménnyel találkozhattak. Elképesztő, hogy az idén, március 23-án Kecskeméten megrendezett verseny már a 111. volt a magyar atlétika történelmében.

Ez alkalommal kellemes tavaszi napsütésben küzdhettek meg valamennyi korosztályban a bajnoki címekért és helyezésekért. A legtöbb korosztályban szép számmal álltak rajthoz az atléták, megy verseny egyben a Mezei Futó Magyar Liga záró fordulója is volt.

Szakosztályunkból az újonc Solymári Máté szerezte a legfényesebb érmet. A fiúk 3km-es versenyének végén, óriási versenyben a második helyen futott be végül. Az ifjúsági hölgyek versenyében a mezei versenyeken rendre kiválóan teljesítő Merényi Panna szerzett remek bronzérmet, ami mellet csapattársaival, - Urbán Zitával és Gajdos Dominikával – a csapatbajnoki címet is megszerezte. Panna ezzel a teljesítményével az pontversenyben is a harmadik helyen végzett.
Jól versenyeztek a serdülő fiúk is, ahol az egységben az erő elv alapján, kiegyensúlyozott teljesítményekkel a Lukonics Máté, Pálvölgyi Levente, Beke Barnabás alkotta trió a csapatversenyben ezüstérmet szerzett.
Indulóink edzője: Id. Tomhauser István.

Eredményeink:
Utánpótlás férfi (8km):
VI. Dénes Mátyás – 25:00

Ifjúsági fiú (6Km):
Takács Bertalan – 20:56
Oszlánczi Ádám – 21:01
Gyarmati Áron – 21:37

Ifjúsági leány (4,5Km)
III. Merényi Panna – 15:58
IV. Urbán Zita – 16:28
IX. Gajdos Dominika – 16:57

Serdülő fiú (4,5Km)
IX. Lukonics Máté – 15:55
Pálvölgyi Levente – 16,27 PB
Beke Barnabás – 16:37

Újonc fiú (3Km)
II. Solymári Máté – 9:42 PB

Újonc Leány (3Km)
VIII. Lajkó Petra – 10:44 PB