Országos csúcs Belgiumból - "... a célom az volt, hogy megnyerjem..."

Az idei fedettpályás szezon bővelkedett a korosztályos nemzeti csúcsokban. 60m gáton három héttel ezelőtt egalizálták a 2013-ban beállított 7,83s-os rekordot, majd március 3-án Gent-ben ez is megdőlt.
Az új csúcstartót Pap Márknak hívják, aki gyerekkorcsoportos korától az Ikarus BSE igazolt atlétája, de évek óta Belgiumban, Brüsszelben él, tanul, és amint az eredménye is bizonyítja eredményesen versenyez.
Az Ikarusban Vékony Judit és Nagy József „kezei között“ cseperedett fel, majd Ifj. Tomhauser Istvánhoz került, aki Márk magyarországi tarttózkodása idején továbbra is koordinálja az edzéseit. A Brüsszelben töltött évek alatt Lessire Olivier lett az edzője.
Az ifjú tehetség a belga bajnokságon 7,80-as időt repesztett, ami a csúcs mellett az U18-as fedettpályás belga bajnoki címet is jelentette számára. Mellette, 6,99-es kiváló eredménnyel, a 60m aranyérmét is begyűjtötte.
Vele beszélgettünk.

- Kezdjük a hétvégénél. Milyen volt a verseny?

A március 3.-i belga országos ifjúsági bajnokság előtt nagyon motiváltnak éreztem magam, miután az ezévi első versenyen 60m gáton ebben a szezonban 8mp alatt sikerült teljesítenem és ráadásul ezzel az eredménnyel vezettem a szezon ifjúsági ranglistáját.
A verseny hatalmas élmény volt számomra, megszokottan jól szervezett, jó pályán, erős mezőnnyel. Az aznapi 4 verseny és 4 bemelegítés után még mindig energikusnak éreztem magam.

- Egy nap négy bemelegítés és futás rendkívül megterhelő. Véleményed szerint mi volt a kulcsa, hogy mégis kiválóan versenyeztél a döntőkben, nem beszélve a csúcsról?

Mindig is versenyző típus voltam. Lényegében az elődöntők előtt, a bemelígítés közben, nem annyira éreztem magam gyorsnak, azonban miután sikeresen teljesítettem a előfutamokat, megjött az önbizalmam. A 60m gát döntője előtt éreztem magam a legstresszesebbnek, a rajtom se sikerült jól és miután beértem a célba és rápillantottam az órára, egyből megörültem és minden stresszem, izgalmam elmúlt. Így a 60m síkfutás döntőjére úgy éreztem magam mintha kicseréltek volna

- Mi futott át az agyadon, amikor megláttad a 60m gátas eredményed?

Nagyon furcsán éreztem magam, mivel a döntő egyáltalán nem az időre gondoltam, hanem a célom az volt, hogy megnyerjem, mivel elég erős volt a mezőny. Az óra először 7.78-t mutatott és ezt korrigálták 7.80-ra. Egyáltalán nem volt a fejemben, hogy ez egy új rekord, mert egyszerűen annyira boldog voltam, hogy nem tudtam másra gondolni és csak 5-10 perccel később tudatosult bennem, hogy ez igen jó eredmény.

- Ennek fényében mit vársz a szabadtéri szezontól?

Remélem, hogy továbbra is sérülésmentesen, jó formában leszek. Bízom benne, hogy 110m gáton és 100m-en is erős eredményeket érhetek el. Ennek érdekében megkezdtük a szabadtéri szezonra való felkészülést.

- Hogyan tudnád összehasonlítani a 60m-t, 100m-t a gátfutó számokkal. Szükséges e másképp edzeni, versenyezni?

Véleményem szerint a gátfutás sokkal összetettebb, nehezebb mint a síkfutás. A sprint számoknál a rajt "elkapása" különösen fontos, ezért főleg a rajtokra és a gyorsulásra edzek. A gátnál szintén fontos a jó rajt és a gyorsaság, de plusszban a ritmusra és technikára is kell figyelni. Edzéseken, felkészülésnél ezek javítására való feladatokat végzek. A gátfutásnál könnyebben lehet hibázni. Ha egyszer "kibillenünk" valami oknál fogva, vagy csak nem jön ki jól a lépés, akkor az az eredményben meglátszik.

- Lépjünk vissza kicsit a múltba. Hogyan kerültél a belga fővárosba? Milyen volt a beilleszkedés?

Anyukám lehetőséget kapott külszolgálati munkára és én is vele tartottam. Edzésre klubbot és angolul is beszélő edzőt viszonylag hamar sikerült találni. A beilleszkedés nagyon nehéz volt, főként a nyelv miatt. A francia nyelv megtanulása és az iskolai munka sok erőfeszítést igényelt számomra. Mikor megérkeztem először azt hittem, hogy angolul fogok beszélni, de itt a francia és a flamand a hivatalos nyelv. Sokáig tartott megtanulnom franciául és nehéz idők voltak ezek számomra, végül sikerült.


- Hogyan telik egy átlagos napod?

Más mint Magyarországon volt. Ha iskolám van, akkor 6.45-kor kelek. Az órák 8.10-kor kezdődnek és egész nap benn vagyunk, a szerdát kivéve. Az első és az utolsó három óra szünet nélküli. Hetente négyszer van edzésem, ebből egy alkalommal csak a gátra koncentrálok.

- Elkerülhetetlen a kérdés: láthatunk e idén Magyarországon versenyezni?

Mindenképpen. Tervben van az országos bajnokságon való részvétel, és amit még egyeztetek edzőmmel, Ifj. Tomhasuer Istvánnal. Ebben az évben szeretnék kijutni az EYOF-ra.

- Mik a kicsit hosszabb távú terveid? Pályán és azon kívül egyaránt.

Folytatni szeretném ugyanígy az atlétikát, részt venni nemzetközi versenyeken és a 2024-ben megrendezendő olimpián. Az akítv sportolás befejezése után jó lenne tehetséges atléta gyerekeket kinevelni edzőként.

Köszönjük szépen, és sok sikert kívánunk!