Váltófutó Országos Bajnokság

Három dobogós helyezéssel zárták versenyzőink a hétvégi váltóbajnokságot Szekszárdon.
A junior 4X100-as női váltó magabiztos futással került döntőbe, ahol alaposan javítottak előfutambeli teljesítményükön, és végül ezüstérmes pozícióban futottak be. A kvartettből csupán Rapai Fanni és Csighy Adrienn junior korú, Bencsik Lili ifi, Vajda Virág pedig még csak serdülő korú, és így teljesítettek remekül az idősebb korosztály atlétái között. A csapat edzői: Ifj. Tomhauser István és Budai Tamás

A leány és a fiú újonc 4X600m-es váltó egyaránt dobogóra állhatott. A lányok Király Lili, Dobos Kamilla, Szabó Dóra, Kovács Luca sorrendben futva lépésről lépésre közelítettek a dobogóhoz, majd a befutó emberünk bátor futással a második helyre hozta fel a csapatot. A csapat edzői: Soltész Renáta és Ifj. Tomhauser István.

Hasonló versenyt futottak a fiúk is. A Szalay Botond, Farkas Gergely, András Roland, Szabó Zsombor sorrendben váltva sokáig a harmadik-negyedik helyen álltak, mígnem Zsombor alaposan ellépett riválisától, és megnyugtató előnnyel érkezett célba a harmadik helyen. A négyest Soltész Renáta készítette fel.

Eredményeink:
Junior
II. Bencsik Lili, Rapai Fanni, Vajda Virág, Csighy Adrienn – 4X100m – 50,09s (i.e.f.: 50,77s)

Újonc
II. Király Lili, Dobos Kamilla, Szabó Dóra, Kovács Luca – 4X600m – 7:34,23s
III. Szalay Botond, Farkas Gergely, András Roland, Szabó Zsombor – 4X600m – 7:09,26s
IV. Katona Menta, Molnár Eszter, Zele Boglárka, Szabados Kamilla – 4X100m – 54,15s (i.e.f.: 54,23s)
V. András Roland, Szabó Zsombor, Dósa Axel, Szalay Botond – 4X100m – 52,39s (i.e.f.: (52,54s)