Magyar Atlétikai Csapatbajnokság

A Magyar Csapatbajnokság májusi elődöntőjében a GEAC-Ikarus BSE a negyedik helyen végzett, ami biztos továbbjutást jelentett. A csapatban akkor volt néhány hiányzó, így joggal bizakodhattunk, hogy a döntőben, amely szeptember 8-9-én zajlott, a hagyományoknak megfelelően Székesfehérváron, erősebbek leszünk. Természetesen a riválisok esetében is voltak hasonló problémák.
A 2017-es döntőben, ha csak néhány ponttal, de lecsúsztunk a dobogóról, de mindenki eltökélte, hogy idén visszaküzdjük magunkat oda.
A Liga döntőkön való szereplés, valamint az a tény, hogy valamennyi tervezett csapattag egészséges volt, további bizakodásra adott okot.
A folyamatosan nyomon követhető pontállás alapján már az első nap folyamán kirajzolódtak, az addig is sejthető erőviszonyok. A nap végére csapatunk a harmadik helyen állt, de a 42 számból álló viadal még bőven adott lehetőséget minden résztvevő számára a javításra. Ezen a napon Detrik Balázs súlylökésben, Gyürkés Viktória 1500m-en, Dénes Ervin 3000m akadályon diadalmaskodott, valamint Horváth Csaba magasugrásban szerzett harmadik helyet.
A második napon egymást érték a jó szereplések, és az értékes pontszerzések. Gyürkés Viktória újabb győzelme 800m-en, Kéri Tamás második helye rúdugrásban, Rab Attila ugyancsak ezüstérmes pozíciója gerelyhajításban azt eredményezte, hogy nem csak sikerült megtartani a harmadik helyet, hanem eggyel előrébb lépve a második helyre sikerült előrelépnünk.

Külön kiemelendő, hogy valamennyi indulónk pontszerző helyen végzett, és ezzel hozzájárult a nagyszerű csapateredményhez.

A 4X400m-es váltók remek teljesítménye után, - a leány váltó „utcahosszal” nyerte a versenyt – véglegessé vált, hogy a GEAC-Ikarus BSE csapata sikeresen teljesítette a tervet, és egy év kihagyás után ismét dobogóra, annak is a második fokára állhatott.

Eredményeink:
I. Dénes Ervin – 3000m akadály – 9:17,71s
I. Detrik Balázs – súly – 16,16m
I. Gyürkés Viktória – 800m – 2:10,32s
I. Gyürkés Viktória – 1500m – 4:18,55s
I. Rapai Fanni – 4X400m – 3:47,90s
II. Kéri Tamás – rúd – 4,90m
II. Rab Attila – gerely – 67,48m
III. Horváth Csaba – magas – 2,05m
III. Dénes Ervin – félmaraton – 1:11:53s PB
IV. Tano Leonardo – 110m gát – 14,79s
IV. Kovács László – súly – 15,33m
IV. Jeremiás Donát, Szeiffert András – 4X400m – 3:23,43s
V. Bak Bálint – 110m gát – 15,07s
V. Bak Bálint, Tano Leonardo – 4X100m – 42,60s
V. Rapai Fanni – 400m – 59,11s
V. Szőke-Kiss Anna – 1500m – 4:49,94s
V. Merényi Panna – 5000m – 19:18,91s
V. Urbán Zita – 3000m akadály – 11:15,27s PB
VI. Szeiffert András – 400m gát – 55,62s
VI. Jákfalvi Blanka – gerely – 42,32m
VII. Dénes Mátyás – 3000m akadály – 10:03,34s
VII. Kovács Noel – gerely – 61,51m
VII. Fróna Hanna – rúd – 3,30m =PB
VIII. Fischer Márk – súly – 14,90m PB
IX. Erdei Tamara – 61,78s
XII. Bak Bálint – 100m – 11,19s