A 9-es pályáról – Amler Zoltán
Gyermekkorom óta kötődöm a sporthoz, asztaliteniszeztem, fociztam, majd a kézilabdánál ragadtam le – ezt a sportot űzöm a mai napig, a Budapest Bajnokságban szereplő Híd-Unió játékosa vagyok. Ahogy megtanultam a betűket, nap, mint nap elejétől a végéig olvastam el hazánk egyetlen sportnapilapját, a Nemzeti Sportot, korábban Népsportot. Hamar eldöntöttem, hogy egyszer ott szeretnék dolgozni, így a középiskola elvégzése után egy médiaiskola keretin belül odakerültem gyakornokként, és a szamárlétrát végigjárva (munkatárs, rovatvezető-helyettes, rovatvezető, vezető szerkesztő), a Dunaújvárosi Főiskola kommunikáció- és médiatudomány szakát elvégezve húztam le ott összesen 16 évet. Munkámat a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sportújságírók Szövetsége is Nívódíjjal jutalmazta. 2014 óta a Magyar Vízilabda Szövetségnek, illetve a Magyar Olimpiai Bizottságnak dolgozom, valamint alkalmanként médiaiskolákban tanítok. Eddigi négy olimpián (Peking, Vancouver, London, Rio) is testközelből szívhattam magamba a sport semmihez sem hasonlítható „illatát”, de természetesen nem kell ahhoz ilyen távolságokat megtenni, hogy a számomra ellenállhatatlan légkört érezze az ember.
Az atlétika sportról korábban „csak” újságírói tapasztalatokat gyűjthettem (jómagam tudósíthattam például Pars Krisztián londoni olimpiai győzelmét), ám két és fél esztendeje gyermekeim révén még közelebbi kapcsolatba kerültem vele. Tekintettel arra, hogy lehetőségem szerint majd’ mindegyik edzésükön, versenyükön ott lehettem, volt alkalmam megtapasztalni az őket körülvevő, az Ikarus egyesületre jellemző fantasztikus légkört. Munkámból is eredően sokat kérdeztem, figyeltem, mind a kicsik, mind a nagyobbak edzéséről igyekeztem hasznos tapasztalatokat gyűjteni. Így kerültem sportbaráti kapcsolatba ifj. Tomhauser Istvánnal, akinek a munkája, ahhoz való hozzáállása mindig lenyűgözött, s akitől, illetve kollégáitól igyekszem a lehető legtöbbet tanulni, úgy személyesen, mint a létező tananyagokból. Sokat köszönhetek Melkvi Lilinek is, aki szintén mindig megosztotta velem a tapasztalatait – örülök, hogy mellette dolgozhatok.
A legfontosabb gondolatként, ezen a területen afféle ars poeticaként azt említeném, hogy a legtöbbet azon gyermekektől igyekszem tanulni, akikkel foglalkozhatok – úgy érzem/tapasztalom/vallom, hogy bizony minden területen tőlük, gyermekektől tanulhatunk mi, felnőttek a legtöbbet. Arról nem beszélve, hogy ezeknél a 8-12 éves gyerekeknél (is) nagyon fontosak a visszajelzések, fontos, hogy jól érezzék magukat, fontos, hogy minden nap úgy menjenek haza az edzésről, hogy várják a következőt. Miután ebben a sportágban számtalan lehetőség nyílik meg előttük majd a későbbiekben, hiszem, hogy aki akarja, megtalálja majd ezeket. Ezen cél elérése érdekében igyekszem hozzátenni a magamét.
